„A Klikk TV Tíz című műsorának Bauer Tamás volt a vendége. Az egykori SZDSZ-es, majd DK-s politikus kemény kritikát fogalmazott meg Magyar Péterről. A közgazdász úgy fogalmazott, hogy a Tisza Párt elnökének alapvető »politikai élménye« a kommunisták, a baloldal és a liberálisok iránt érzett gyűlölet.
Szerinte nem taktikai szempont, hogy nem hajlandó senkivel együttműködni, ez mélyen benne van a lelkében. Majd hozzátette: minden szavából érezhető a zsigeri gyűlölet. Bauer természetesen még fényezte Gyurcsány Ferencet is, hogy szerinte ő az igazi ellenzéki, ő az egyetlen, aki ténylegesen szembe mer fordulni Orbán Viktorral.
Ezúttal Bauer Tamáson, a kipróbált munkásmozgalmi harcoson volt a sor, hogy bemutassa, hogy nem is közeledik egymáshoz Magyar és Gyurcsány. Természetesen nem most jöttünk le a falvédőről, pontosan látjuk, hogy mi történik a budapesti városházán, illetve Brüsszelben. Magyar Péter emberei konkrétan együtt szavaznak Gyurcsány pártjának a képviselőivel.
Tehát sikerült a barba trükk, kiderült ezúttal is a titok. Pontosan látjuk a folyamatokat. Azonban Bauer Tamás azt jól látja, hogy Magyar minden szavából érezhető a zsigeri gyűlölet. Saját magán kívül gyűlöl mindenkit, ezt be is bizonyította, még a saját követőit is lépten-nyomon megalázza, semmibe veszi. Mindenkivel ordít, üvöltözik, a saját támogatóit, kollégáit becsmérli, felháborító stílusban beszél a nőkkel, és az újságírókat sem becsüli semmire, egyenesen a Dunába lökné őket.
De egyet soha ne felejtsünk: »Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.« Akárhogy perlekednek, akárhogy veszekednek, végül mindig összeállnak.”